Ilyen még nem volt Újszászon (sem)!
2018. szeptember 13. írta: Objektív Újszász

Ilyen még nem volt Újszászon (sem)!

Figyelemmel kísérem az újszászi polgármester-jelöltek kampányakcióit és be kell vallanom, hogy Dobozi Róbert úr a tegnap egy zseniális ötlettel rukkolt elő, mint a választási programjának egy kiegészítő eleme.

dontsunk_kozosen_foto.JPG

Dobozi úr a közösségi oldalán egy zseniális programot hirdetett meg az újszásziaknak "Döntsünk Közösen!" címmel, amely arról szól, hogy a helyi költségvetésből elkülönítene egy összeget, amelyet kizárólag az újszászi emberek javaslatainak, ötleteinek megfelelően költenének fejlesztésekre, beruházásokra.

A program teljes szövegét az alábbiakban olvashatják:

A „DÖNTSÜNK KÖZÖSEN” program

Utcafórumaimon 17 helyszínen, összesen több mint 1000 emberrel találkozhattam a közelmúltban. Rengeteg ötlettel, javaslattal gazdagodtam a találkozásoknak köszönhetően. Polgármesterként szeretném a jövőben is megtartani a közvetlen kapcsolattartást a lakossággal, aminek egyik fontos elemeként meg fogom hirdetni a „DÖNTSÜNK KÖZÖSEN” programot.

Mit jelent ez a program? A „DÖNTSÜNK KÖZÖSEN” programmal szeretném megteremteni annak a valódi lehetőségét, hogy minden újszászi lakos, aki tenni akar településünk jövőjéért, közvetlenül is bele tudjon szólni a források elosztásába, azaz közösen tudjuk meghatározni azt, hogy a rendelkezésre álló anyagi erőforrásokból milyen beruházásokat valósítsunk meg.
A program lényege, hogy bárki aki Újszászon él, javaslatokat nyújthat be, amelyekkel, meglátása szerint, hasznossá, élhetőbbé, szebbé teheti környezetét.

Miként fog ez megtörténni a gyakorlatban? „DÖNTSÜNK KÖZÖSEN” név alatt saját költségemen létre fogok hozni egy webes felületet. Az interneten, és az Újszászi Híradóban megjelenő űrlapon keresztül lesz lehetősége minden újszászi lakosnak projektjavaslatok előterjesztésére. Az ötleteket egy szakmai csoport fogja elbírálni, amely csoport a megfelelő minőségben történő kivitelezésért is felel. A folyamat végén a lakosok ötleteiből és kezdeményezéseiből azokat, melyet a lakosság nagy többsége elfogad átültetjük a valóságba, tehát megvalósítjuk azokat.
A pályázók hét kategóriában tehetnek majd javaslatokat: járdák; zöldövezetek és játszóterek; közterületi berendezések (kültéri bútorzat, közvilágítás stb.); oktatási és kulturális infrastruktúra; digitális város; közbiztonság; egyéb infrastruktúra.

Honnan lesz erre anyagi fedezet? A célzott támogatásokat, és a működési feladatok ellátására szolgáló forrásokat a program nem érinti. Az éves beruházásokra, karbantartásokra szánt forrásokból több millió forintot azonban el fogjuk különíteni minden évben, a város költségvetésének összeállításakor. Ez az elkülönített összeg biztosítja majd a program fedezetét.

Miért lesz hasznos ez a program minden újszászi lakos számára?
• Újszászon hatalmas kiaknázatlan szellemi tőke van. Aktív és nyugdíjas építőipari, gépész, vasúti, rendészeti, mezőgazdasági, közigazgatási, pedagógus … stb szakemberek szeretnék segíteni településünk fejlődését, mindannyiunk közös hasznára.
• A program keretében mindenki megoszthatja majd azokat a javaslatait, amelyekkel élhetőbbé tehetjük a várost.
• Minden javaslattevő megtapasztalhatja valósan, hogy a véleménye tényleg számít, azt messzemenőkig figyelembe veszik.
• A program keretében minden tenni akaró újszászi lakos részt vehet a közösségünk pénzének elköltésére vonatkozó fontossági sorrend meghatározásában.
• Itt lehetősége lesz arra, hogy ötleteit a közösség javára megvalósítandó projektté léptesse elő.
• Mindenki aktívan részt vehet majd a projektek megvalósításában és nyomon követésében is.

Döntsünk Közösen program: A közvetlen beavatkozás valódi lehetősége. Fejlesszük a jövőben közösen Újszászt!

 

süti beállítások módosítása